Brand 2024. február 14

Tízből kilenc utas elégedett a fővárosi közösségi közlekedéssel

A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a BKK évek óta kiemelt figyelmet fordít a közlekedők visszajelzéseire, és azok alapján fejleszti szolgáltatásait. A közlekedésfejlesztés szempontjából hasznos észrevételek folyamatosan érkeznek a BKK-hoz, a társaság azonban minden évben hivatalos formában, reprezentatív kutatás keretében is kikéri az ügyfelek véleményét.

A legfrissebb, ezer fő megkérdezésével készített kutatásban a Budapesten vagy az agglomerációban élők és rendszeresen közösségi közlekedést használók osztották meg a szolgáltatással kapcsolatos tapasztalataikat.

Tízből kilencen elégedettek

A rendszeresen közösségi közlekedést használók körében tízből kilenc utas elégedett a BKK szolgáltatásaival, az eredmény ráadásul 4 százalékponttal nőtt az egy évvel ezelőtti felmérésben mértekhez képest. A válaszadók 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a közösségi közlekedés színvonala az utóbbi időben javult, és csupán 13 százalék gondolja az ellenkezőjét.

A kutatás eredménye több különböző értékből tevődött össze. A legtöbben a közösségi közlekedés elérhetőségével (93%) – tehát azzal, hogy a BKK járatai és szolgáltatásai csaknem mindig és mindenhol hozzáférhetők –, a BKK munkatársaival (92%), valamint az utastájékoztatással (91%) a legelégedettebbek. A korábbi eredményekhez viszonyítva az árszínvonallal és a munkavállalókkal való elégedettség emelkedett leginkább az ügyfelek körében, de jelentősen javult a közösségi közlekedők utastájékoztatással, biztonsággal és komforttal kapcsolatos tapasztalata is.

Gyors, megbízható, biztonságos

A közösségi közlekedők számára különösen fontos szempont a szolgáltatás gyorsasága, ezzel a megkérdezettek 90 százaléka elégedett. Emellett a közlekedés biztonságát is tízből kilencen megfelelőnek tartják, a személyes biztonságérzettel kapcsolatban 4, míg az éjszakai biztonságérzetre vonatkozóan 2 százalékponttal javultak a közlekedők visszajelzései tavaly óta, továbbá kevesebben panaszkodnak agresszív utasokra is. Az ügyfelek a közlekedés megbízhatóságával is nagyon elégedettek (91%), az ezzel kapcsolatos eredmények szintén javultak tavaly óta.

Fontosak a fejlesztések

A felmérésben részt vevők amellett, hogy általában elégedettek a szolgáltatással, a járműtípusokat tekintve a metrókat szeretik a legjobban, ezt követik a villamosok, trolik, és az autóbuszok, továbbá a buszok és a villamosok esetében tartják a legjobbnak a hálózat lefedettségét. A válaszadók több mint háromnegyede elégedett a társaság tavalyi fejlesztéseivel is: a megújult M3 metróval, az új autóbuszokkal, trolibuszokkal, valamint a Lánchíd felújításával. A megkérdezettek úgy vélik, az új buszok bevezetése egyértelműen hozzájárul a közlekedés komfortszintjének növekedéséhez.

Kedvesek és segítőkészek a munkatársak

A felmérés a BKK munkatársainak megítélését is vizsgálta, a közösségi közlekedők pedig őket pontozták a legmagasabbra. Az ügyfelek több mint 90 százaléka elégedett a BKK munkatársaival (92%), különösen az ügyfélszolgálati munkatársak, valamint a járművezetők magatartásával, de a jegyellenőrök és utaskoordinátorok segítőkészségével kapcsolatban is 4 százalékkal nőtt a pozitívan nyilatkozók száma.

Ha tájékoztatásról van szó, akkor elsősorban a digitális információs táblákat, a BKK Infót, valamint a járműveken található tájékoztatókat preferálják az utasok és több mint 90 százalékuk elégedett a színvonallal a kutatás tanulsága szerint. Az értékesítésben egyre nagyobb szerepe van a digitalizációnak és az olyan megoldásoknak, mint az idén kétéves BudapestGO vagy a tavaly nyáron az M1 vonalán is bevezetett Pay&GO – előbbivel a közlekedők 93 százaléka elégedett és szinte mindenki hallott az alkalmazásról (94%), míg a Pay&GO esetében a szolgáltatást használók 88 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett.

Nem kell mélyen a zsebbe nyúlni

Nemcsak a szolgáltatás színvonalával, hanem az árakkal kapcsolatos elégedettség is nőtt (82%) tavaly óta, szinte minden termék árával nagyobb az elégedettek aránya az előző évhez képest. Az ügyfelek közül tavalyhoz viszonyítva még többen gondolják úgy, hogy a kínálat teljesen lefedi a közlekedési igényeit, tízből heten pedig jó ár-érték arányúnak tartják a fővárosi közösségi közlekedést.

A BKK által készített kutatásból kiderült, hogy a közösségi közlekedés használatának legfőbb oka, hogy könnyen elérhető, gyors, kényelmes és megbízható szolgáltatásról van szó. A pozitív

visszajelzések mellett természetesen vannak olyan szempontok, amelyekkel kapcsolatban további fejlesztéseket várnak a társaságtól az utasok. A megkérdezettek szerint az új, modern buszok számának növelésével még megbízhatóbbá válhatna a szolgáltatás, továbbá a legtöbbek komfortérzetét továbbra is a zsúfoltság zavarja (46%), de a közlekedési eszközök tisztaságán (32%) is lenne mit javítani az utasok szerint.

A BKK a jövőben is kiemelt figyelmet fordít ügyfelei visszajelzésére és ennek megfelelően fejleszti Budapest közlekedését.

Továbbiak
Bodor Áron, Technokool, Ótvar Pestis és Mikee Mykanic szerepel az italmárka új zenei projektjében, amihez limitált kiadású üvegek és persze az alkalomra írt számok tartoznak.
Brand | 2026. szeptember 16.
A Wallis Csoport alapítója és elnöke, Veres Tibor nyerte el a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján.
Brand | 2026. február 20.