Brand 2024. július 03

Megvannak az Álljon meg egy novellára! győztesei

A JCDecaux ikonikus novellapályázata évek óta meghatározza a hazai nagyvárosok látképét: hét év alatt közel 22 500 alkotás érkezett a felhívásra, melyek közül mostanra már 140 jelent meg az ország legforgalmasabb busz- és villamosmegállóiban, beleértve az idei húsz győztest is. A pályázat célja a kezdetektől fogva az volt, hogy tartalmas olvasnivalót kínáljon a tömegközlekedésre várakozóknak, a köztereken népszerűsítse a kortárs irodalmat, és látványos felületet kínáljon akár olyan szerzőknek is, akik eddig még nem publikálták az írásaikat. 

Az egyik legjelentősebb kortárs irodalmi esemény idén a Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Libri támogatásával valósult meg, felhívva a figyelmet arra, hogy a történetmesélés és olvasás közösségteremtő erejű lehet. Erről tanúskodott a beérkezett több mint 3200 alkotás is, amelyek gyakran tematizáltak olyan városi, tömegközlekedésen játszódó jeleneteket, ahol a szereplők megpróbáltak egymáshoz kapcsolódni, egymás valóságához közelebb kerülni.

A zsűri elnöke ismét Grecsó Krisztián József Attila-díjas író volt, aki Vecsei H Miklós színművésszel, Jamniczky Tímeával, a JCDecaux Hungary vezérigazgatójával, valamint Ludvig Orsolya Stefanie-val, a Libri marketing és kommunikációs igazgatójával választotta ki a 20 nyertes alkotást. 

A JCDecaux-nak hosszú évek óta fontos missziója, hogy közelebb vigyük a művészetet az emberekhez" – mondta el Jamniczky Tímea, aki szerint az irodalom nehéz vagy sorsfordító élethelyzetekben is kapaszkodót nyújthat. "Ez abból is látszik, hogy milyen sokan nyúltak az íráshoz, hogy feldolgozzák az örömeiket és a fájdalmaikat, sokszor hétköznapi szituációkat ábrázolva, amelyek sokunk számára ismerősek lehetnek – ebben rejlik az irodalom közösségteremtő ereje.” Hozzátette, annak különösen örülnek, amikor visszatérő szerzőket is köszönthetnek a shortlistesek között; idén például volt, aki az anonimitás ellenére Haász János már negyedszerre került be a döntősök közé. 

Ludvig Orsolya Stefanie szerint nagyon szoros volt a mezőny, számos kiváló írás versenyzett: „A munkám esszenciája, hogy folyamatosan könyvek között vagyok, a könyvek állandó jelenléte ilyen értelemben is fontos számomra. Élmény volt olvasni a pályázatokat, bepillantást nyerni a szerzők gondolataiba, lelkébe.”

Grecsó Krisztián hozzátette: „Felszabadító volt látni, hogy a pályázók élvezik a szabadságot, és jönnek a régóta dédelgetett nagy történetek. A JCDecaux pályázata hagyományosan a pályakezdők terepe, de most mintha megcsillant volna egy-két rutinosabb mondat is.”

A fődíjat Csák-Nagy Kriszta „Aki épp arra járt” című alkotása érdemelte ki, ami nem a szerző első publikációja: 2019-ben a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg „Bezzeg Soma szívsajgása” című mesekönyve. A második helyezett Lengyel Hajnalka „Hazatérés” című novellája lett, a harmadik helyen pedig Kiss Zsuzsanna „Tűzijáték” című írása végzett. Ebben az évben a fődíjas alkotások mellett először díjazták a szervezők a 25 év alatti felfedezetteket is: a Libri Fiatal Tehetség különdíját Fischer Hanna Sára kapta „Rés” című novellájával. 
 

A három fődíjas alkotást egy látványos, innovatív megoldással ünnepli a JCDecaux: az ő novelláikkal egy „olvasószobává” alakított buszmegállóban találkozhatnak a járókelők a Clark Ádám téren. A Nyugati téri villamosmegállóban pedig még szavazhatnak is arról, hogy az ott kiállított novellák közül melyik a kedvencük. 

Ahogy az előző években, most sem marad el a közönségszavazás: augusztus 2-ig szavazhatnak az olvasók kedvenc novelláikra a https://novella.jcdecaux.hu oldalán. A húsz nyertes novella alapján podcastsorozat is készült az előző három évhez hasonlóan Vecsei H Miklós és Balázsy Panna előadásában, melyek a novellapályázat Spotify oldalán érhetők el.  

Továbbiak
A Blaha Lujza téri Corvin Palace található Time Out Market 1. születésnapját szeptember 14. és 20. között tartó programsorozattal ünnepli, két új éttermet is nyitnak, az Art Cornerben pedig Sági Gyula mutatkozik be.
Brand | 2026. szeptember 11.
A tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper kategóriája legjobbjaként szerezte meg az Euro NCAP töréstesztjének ötcsillagos minősítését.
Brand | 2026. január 19.