Brand 2024. április 15

Kiderült a Starbucks Kávéköltők pályázatának nyertese

A Magyarországon az AmRest által üzemeltetett Starbucks idén hatodik alkalommal írta ki Kávéköltők verspályázatát, amelynek célja a kávéházi kultúra és az irodalom kapcsolatának erősítése, továbbá a különböző - X, Y, Z és Alfa – generációk közti kapcsolódás újraértelmezése volt.

A beérkezett pályaműveket a szakmai zsűri értékelte, amelynek tagjai idén is Pion István magyar költő, slammer, újságíró és szerkesztő, Seres Lili Hanna költő, az ELTE BTK doktori hallgatója, a Fiatal Írók Szövetségének tagja, valamint Csalár Bence nemzetközileg is elismert divatújságíró és kreatív szakember voltak. A díjátadó rendezvényt második alkalommal tartották a The Workshopban, ahol egy kerekasztal-beszélgetés során bemutatkoztak a döntős pályamunkák szerzői, a szakmai zsűri pedig megosztotta gondolatait a pályázat értékelésével kapcsolatban. Az öt döntős közül az ide versenyt Ősi Anna nyerte, Fénylő hegek című versével, amely a Starbucks Facebook oldalán olvasható.

A költészeti pályázat idei témája a „Generációk egymás közt” volt, amellyel egy aktuális és gyakorlatilag mindenkit érintő társadalmi ügyre, az eltérő gondolkodású generációk kapcsolatára kívánta felhívni a figyelmet a kávézólánc. Nevezni a témában, magyar nyelven írt, nyomtatásban még meg nem jelent, illetve nyilvánosság számára más formában közzé vagy hozzáférhetővé nem tett, maximum 4000 karakter hosszúságú lírai alkotással lehetett. Minden döntőbe jutott pályázó Starbucks ajándékcsomagot és a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) ajánlásával összeállított értékes könyvcsomagot nyert, a kiírás győztese továbbá a FISZ 2024-es irodalmi nyári irodalmi táborán is részt vehet.

Továbbiak
A most elhunyt színésznő csupán 36 éves volt. Karrierje során jópár reklámban szerepelt, most megmutatunk párat.
Brand | 2026. augusztus 17.
Lezajlott az ICCO Next Generation PR World Cup magyarországi selejtezője. Az MPRSZ által szervezett versenyen idén 11 csapat mérte össze tudását egy valós kommunikációs brief alapján.
Brand | 2026. április 02.