Brand 2024. december 06

A határon túl élő gyermekeket lepte meg a Béres

A Magyar Marketing Szövetség vállalati tagja, a Béres Gyógyszergyár a Rákóczi Szövetség megalakulása óta támogatója a Szövetségnek, és a kezdetek óta áll az iskolaválasztási program mellett. Az idén 1250 családnak ajánlották fel dr. Béres József Szép magyar ének című könyvét, hogy a magyar énekkincsek megismertetésével járuljanak hozzá a fiatalok nemzettudatának erősítéséhez.

Dr. Béres József és felesége, Béres Klára, a Béres Gyógyszergyár tulajdonosai, a Béres Alapítvány képviselői november 20-án személyesen is részt vettek a Párkány és vidéke általános iskoláiban tartott köszöntő ünnepségeken. A meglátogatott települések Ipolyszalka, Nána, Párkány, Muzsla, Köbölkút, Kisújfalu, Szőgyén és Kéménd voltak.

Az ünnepségeken – a Rákóczi Szövetség ösztöndíjának kiosztását követően – a könyvek átadásakor dr. Béres József megszólította a diákokat, családjaikat, tanítóikat és kiemelte a magyar kultúra és hagyományok ápolásának fontosságát.

„Fontos, hogy a határainkon túl élő magyar családok gyermekeiket magyar iskolába írassák, hiszen nyelvünk és kultúránk megőrzése alapvető része nemzeti identitásunknak. Szép magyar énekeink műveltségünk szerves részei, hiszen, ahogy Kallós Zoltán is hangsúlyozta, addig leszünk magyarok, amíg magyarul éneklünk és magyarul táncolunk” – mondta dr. Béres József.

Továbbiak
A transznemű Vivan Wilson hat éve nem beszél apjával, akivel szinte semmiben nem értenek egyet: a ruhamárka új kampányában pedig egy robotot kínoz. Nehéz félreérteni a célzást.
Brand | 2026. szeptember 14.
A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) jelentette be, hogy a győztes kétfős csapat képviselheti majd hazánkat az Art Directors Club of Europe (ADCE) európai fináléján.
Brand | 2026. szeptember 01.